Leendő 1. osztályos tanító nénink bemutatkozása

2025. 04. 03.

Kedves Szülők! Kedves iskolába készülő gyerekek!

Mamuzsics Ivett vagyok. Grábócon élek a két fiammal, akik szintén ebbe az iskolába járnak első és második osztályba.

Bajáról költöztünk ide, ahol egy szomszédos település bentlakásos intézetében fejlesztő pedagógusként dolgoztam, több, mint 13 évet.

 Jelenleg 2. éve vagyok a Cikói Perczel Mór Általános Iskola tantestületének a tagja és a negyedikesek osztályfőnöke.

Biztos vagyok benne, hogy már kíváncsian és némi izgalommal várják a gyerekek a pillanatot, hogy átléphessék az iskola küszöbét. Igyekszem majd segíteni őket abban, hogy mielőbb beilleszkedjenek és saját ütemükben, egyéni képességeiknek megfelelően fejlődhessenek.

A céljaim között szerepel, hogy játékos órákon keresztül, a digitális világunk kínálta lehetőségeket bevonva megmutassam nekik a különböző tantárgyakat, és megszerettessem velük.

Fontosnak tartom, hogy sok dicsérettel és pozitív megerősítéssel ösztönözzük a gyermeket. Szeretném, ha a gyermekekben levő nyitottság és kíváncsiság a világ felé megmaradna, tágulna, és ezáltal a képességeik, készségeik még jobban fejlődnének.

Nagy változás ez egy óvodás gyermek életében, ezért szükségesnek érzem a fokozatosságot, amihez a sok verset, mesét, mondókát, alkotói tevékenységet, éneket és mozgást hívok segítségül.

Mindezek mellett hiszem, hogy egy osztály, mint közösség is nagy szerepet játszik az életünkben, meghatározza azt, hogy érzik magukat a gyerekek benne. Ezért igyekszem majd különböző osztályprogramokat is beiktatni a hétköznapokba.

Bízom benne, hogy együtt tudunk működni majd, s kölcsönös tisztelet és bizalom lesz az alapja a kapcsolatunknak.

„A gyerek nem tulajdon! Megtiszteltetés, hogy ránk bízza magát, hogy bevezessük a világba! „ /Popper Péter/

Várlak titeket nagy szeretettel szeptemberben! Addig is játsszatok sokat! Ivett néni